Május

Tartalom
Kórustalálkozó Bakonycsernyén
Német vendégek
Meszleni ifjúsági csendesnapok
Etika keresztyén szemmel
Bemutatjuk új munkatársunkat

Egyházkerületi kórustalálkozó Bakonycsernyén 

2001. május 13-án, Cantate vasárnapján együtt ünnepelhettek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület kórusai a Bakonycsernyei Evangélikus templomban.

Mint vendéglátó gyülekezet, nagy szeretettel fogadtuk az egyházmegyék által küldött és delegált kórusokat. A Győr-Sopron megyei Egyházmegyéből a soproni, a Vasi Egyházmegyéből a celldömölki, a Somogy-Zalai Egyházmegyéből a kaposvári, a Veszprémi Egyházmegyéből a veszprémi és a Fejér-Komáromi Egyházmegyéből az oroszlányi kórus vett részt az egész napos rendezvényen.

Az ünnepi istentisztelet 10, 30-kor kezdődött, amelyen a kórusok éneklése körbefogta az istentiszteleti énekeket és Ittzés János püspök úr igehirdetését.

Cantate vasárnapján a prédikáció Istent dicsérő éneklésre szólított fel és kért fel mindannyiunkat. Nemcsak a kórustagokat, hanem mindenkit. Kicsiket és nagyokat, betegeket, nyomorultakat és megfáradtakat. Az erejük teljében lévőket, az ifjakat hívta Istent dicsérő éneklésre. Kiemelte püspök úr, hogy milyen szomorú, hogy nem énekelünk, hogy egyre kevésbé énekelünk Istent dicsérő énekeket, pedig ezek a szép énekeink segíthetnek. Fegyver lehet a bajban, a gonosszal szemben, átsegíthet megannyi kudarcon és megpróbáltatáson.

A délelőtti istentisztelet után a gyülekezeti teremben meleg ebéd várta a kórusok tagjait és a vendégeket.

A vendéglátók énekkara

Délután 15 órakor pedig egy kis pihenő, és ismerkedés után kezdődött a kórusok bemutatkozása, akiket Szarka István helyi lelkész köszöntött. Mindezek után a bakonycsernyei együttes köszöntötte éneklésével a találkozó résztvevőit. A továbbiakban Sztruhár András mutatta be a kórusokat.

Elsőként a soproni kórust, majd a veszprémi kvartettet hallhattuk. Az énekkari szolgálatok között Smidéliusz Zoltán püspök helyettes úr szolgált igehirdetéssel. Arra hívta fel figyelmünket, hogy mit és hogyan énekeljünk. Arról az új énekről beszélt, amelyet a mennyei karban a bárány Krisztussal együtt énekelhetünk. Igehirdetése után következett a celldömölki, a kaposvári, majd az oroszlányi kórus.

Jó volt látni a fiatal lendületet, az utánpótlást a celldömölki és a kaposvári kórusokban. Klasszisként hallgathattuk az oroszlányi énekkar előadását és elbűvölhetett bennünket a veszprémi kvartett egyéni képességeivel és meghatódottan figyeltük a soproni és a bakonycsernyei énekkarok idősebbekből álló kórustagjainak hitvalló éneklését.

A legvégén mindezeket a kórusok közös éneklése zárta, ahol az öt kórus együtt dicsérte énekkel az Istent. Hálát adtunk Istennek azért a sok örömért, amellyel ezen a napon megajándékozott bennünket.

Német vendégek

Amint az előző számunkban tudósítottunk róla április 28 és május 5-e között a Németországi Steinen-Lörrach Evangélikus Gyülekezet delegációja baráti látogatáson vett részt Bakonycsernyén. A színes programok a terveknek megfelelően alakultak. Vendégeink gazdag élményekkel térhettek haza otthonaikba. Az alábbiakban képes beszámolót közlünk az itt tartózkodásukról.

Vendégek csoportja felügyelőnkkel

Wolf Quasdorf lelkész fuvola szólója az istentiszteleten

Ajándék átadása a templomban

Vacsora a szőlőhegyben

Etika keresztyén szemmel

Közös gondolkodásra hívnak az alábbi sorok. Keresztyén emberként a világ problémáiról alkotott véleményünkre talán sokan kíváncsiak. Érdeklődéssel várjuk a vitaindító cikkünkre adott válaszaikat. (a szerkesztő)

Kérdések, amelyekre keressük a választ

Autóbaleset következtében egy fontos pozíciót betöltő ember sérültként kórházba kerül, ott azonban nincs szabad lélegeztetőgép, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy életben maradjon. Van azonban egy olyan értelmi fogyatékos beteg, akit egy ilyen gép tart életben. Ha lekapcsolják róla, akkor menthetetlenül meghal, ugyanakkor a frissen sérült megmenekül. Mit lehet, mit szabad ilyenkor tenni? Mi lenne az erkölcsös, az etikus, az emberi, a krisztusi cselekedet?

Modernnek nevezett korunk technikai fejlődésével együtt az élet méltóságának és védelmének problémája is mind bonyolultabbá válik. A XX. század természettudományos fejlődése lehetővé tette az élőlények működésének vizsgálatát, a gyógyítás és pusztítás, károkozás eszköztárának bővülését. Egy-egy új eszköz, eljárás bevezetésekor szakmai és etikai viták sora után alakul ki egy álláspont, amely az adott dolog használatának szabályait rögzíti. Ezeket a szabályokat időnként felülvizsgálják, vagy egy-egy kirívó esetben soron kívül megváltoztatják. Lassan haladnak a szabályok kialakulásához szükséges viták. Ez a lassúság azonban relatívnak tekinthető. Manapság naponta jelennek meg újabb és újabb hírek, amelyek vitákat válthatnak ki, amelyeket a különböző szemléletű emberek teljesen eltérő módon értelmeznek. Ha néhány évszázadot visszamegyünk az időben, láthatjuk, hogy az akkori kommunikáció, hírközlés lassúsága és eloszlási egyenetlensége a maihoz képest jóval lassabb párbeszédet tett lehetővé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkoriban csak azok az emberek vitáztak volna egymással, akiknek írásait ma olvashatjuk. A manapság hagyománynak nevezett erkölcsi kódex” hosszú idő alatt alakult ki, sok-sok vita által alakult, sok-sok ember szemléletmódját tükrözi. Természetesen régen is voltak különbségek a Föld egyes területei között (gondoljuk a kannibalizmus esetére). A globalizáció következtében a “fejlett világ”-ban az élettel kapcsolatos megközelítések, vélemények könnyebben ütköztethetők, és többen is értesülnek a vitákról.

Az elmúlt mintegy 50 évben egy olyan új tudományág kristályosodott ki, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Bioetikának nevezték el. Ennek egyik részének” tekinthető az orvosi etika, amellyel kapcsolatos esetet az írás elején említettem.

A nyugati világ “szabad” légköre az elmúlt fél évszázadban lehetővé tette ezeknek a kérdéseknek széles körű megvitatását. Szót kapott szinte minden nézőpont, az egyházak ugyanúgy kifejthették érveiket, mint a például a “zöldek”. Hazánkban elsősorban a rendszerváltás után nyílt lehetőség a nyugatihoz hasonló, széles rétegeket bevonó megbeszélések elkezdésére. Egy-egy ilyen vita során (amelyet újságcikkek, konferenciák, előadások, összejövetelek során történő megtárgyalás jelent) most már mindenki szóhoz juthat. A hívő ember szemléletének átadása több szinten valósulhat meg. A baráti beszélgetés, az előadás és a tömegtájékoztatás, mind-mind egyre magasabb szintnek tekinthető, egyre több emberhez jut el az információ, egyre több ember közösen kialakított véleményét tükrözi (bár tudjuk, hogy a médiumokon keresztüláramló információ mindig a tulajdonos szemléletmódját tükrözi).

A felmerülő kérdésekben milyen előnyben vannak a keresztyén emberek a nem hívőkhöz képest? Egyes nem hívők szerint a keresztyén ember “szájába rágják”, hogy mit kell hinnie, mit kell mondania, cselekednie. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy a keresztyén ember életét bizonyos szabályok, útjelző táblák segítik, amelyek segítségével tájékozódhat az életben. A magukat ateistának vallók azt hangsúlyozzák, hogy nekik saját maguknak kell azokat az elveket kialakítaniuk, amelyek szerint élnek, míg a hívő emberek ezeket “megkapják”. Emiatt valóban könnyebb a hívő ember élete. Ugyanakkor a dinamikus, változó világ újabb és újabb kérdések elé állít bennünket, keresztyén embereket is. Azok a tanítások és az a példa, amit Krisztustól kaptunk, időnként az adott kor nyelvére lefordítandók. Ugyanakkor vigyáznunk kell arra is, hogy az eredeti tartalom ne sérüljön, hiszen örök emberi értékek.

Az Élettel kapcsolatos kérdések ehhez hasonlók: Mi az élet? Megengedhető-e az abortusz? Szabad-e az állatokon gyógyszerkísérleteket folytatni? Szabad-e génmanipulált élőlényeket létrehozni?

Nem lehetséges olyan válaszok adása, amelyek mindenki számára mindig elfogadhatók. Emberi gyarlóságunk miatt mindig az adott kor és szemléletmód függvényei. Miért fontos mégis, hogy a keresztyénség üzenete áthassa ezeket a vitákat? Azért, mert kipróbált, sokak által végiggondolt és életük által tanított, pozitív üzenetet hordozó szemléletmód és élet a miénk.

Bemutatjuk új munkatársunkat

A gyülekezeti presbitérium döntése alapján egyházközségünk is csatlakozik az Evangélikus Teológiai Egyetem hatodéves képzésének rendszeréhez. Ezt megelőzően azonban, Ittzés János püspök úr megkeresésére örömmel fogadtuk Kozma Lívia gyülekezeti munkatárs, lelkészjelölt szolgálatra való jelentkezését. Ezúton a Tisztelt Olvasók előtt is köszöntjük Őt. Kívánjuk, közös szolgálatunk nyomán épüljön és erősödjék a hitvalló evangélikusság Bakonycsernyén. Jusson el gyakrabban az evangélium vigasztaló üzenete a családokhoz, a mecsértelepi, bodajki szórványunkban élő evangélikussághoz.
Szeretettükbe ajánlva kérem, olvassák el bemutatkozását. (a szerkesztő.)

Kozma Líviának hívnak, Zalaegerszegen születtem 1971. június 15–én. Nagycsaládban nőttem fel -Lenti városában- tizenegyen vagyunk testvérek. Legidősebb bátyám – András 1970 – ben, a legfiatalabb öcsém – Pál 1989 – ben született.
Édesapám a Debreceni Református Gimnázium elvégzése után szakmát tanult. Az ő édesanyja tanítónő volt, akinek hite gyakorlása miatt el kellett hagyni ezt a pályát.

Édesanyám a gimnázium elvégzése után Felsőfokú Földmérési Technikumba járt. Néhány év múlva házasságra lépett és anyai hivatását gyakorolta. Az ő édesapja – Martos Ödön – nyugalmazott evangélikus lelkész. Sárváron szolgált hosszú ideig. Isten kegyelméből ő idén nyáron tölti be a 90. életévét. Még jó egészségnek örvend. Felesége Prőhle Róza, aki szintén papi család sarja. Az ő édesapja Dr. Prőhle Károly a teológia doktora, tanára és bölcsészdoktor is volt egyben.

Életemet, pályámat, hivatásomat családi hátterem nagyban befolyásolta.

Szüleim hitben neveltek engem és testvéreimet is. Példaadó életük hatására és az ő javaslatukra jelentkeztem a Gimnáziumi érettségi után a budapesti Evangélikus Teológiára 1989–ben.

Teológiai tanulmányaim kezdetén Isten megmutatta nekem igéjén keresztül akaratát, hogy az ő szolgálatába állítsam az életemet. A teológia végzése közben sajnos erős kétségeim támadtak az életemet – hivatásomat illetően. Nagyon sok személyes jellegű problémával küzdöttem.

1994–ben a teológia elvégzése után a soltvadkerti evangélikus gyülekezetbe kaptam kihelyezést. Ottani rövid tartózkodásom után hazaköltöztem Lentibe. Ezután nem egyházi munkakörben helyezkedtem el Zalaegerszegen.

Isten ismét megszólított a körülményeimen és igéjén keresztül. Ezután egy nagy fordulat következett az életembe. Nem csak megszólított és elhívott az Ő szolgálatára, hanem szeretete és kegyelme újjáformálta egész életemet. Az Ő gondjaira bízhattam minden személyes gondomat, bajomat, problémámat. Szeretetéből, kegyelméből élhetek és meríthetek erőt naponként.

Istennek ezt a végtelen és határtalan nagy szeretetét és bűnbocsátó kegyelmét hirdethetem most itt a bakonycsernyei gyülekezetben. Köszönöm, hogy megteremtették ennek feltételeit. Adja Isten, hogy az ő szava itt ebben a gyülekezetben nyitott fülekre és szívekre találjon.

„Ma, míg az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!”

„A Lélek így szól: Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel. 22, 17. )                 

Kozma Lívia

A meszleni ifjúsági csendesnapokról

Már a vonat lassabban haladt, mert mindjárt eléri a székesfehérvári vasútállomás peronjait. Már mindenki kint volt a vasúti kocsi folyosóján, mert készülődtek a leszálláshoz. Mindenkin ott voltak a nagy hátizsákok és sporttáskák. Ekkor Szarka István odahívott magához. Gondoltam csak el szeretne köszönni. Mivel én a kocsi túlsó felébe voltam, ezért elég nehézkes volt az átjutás. Mikor oda értem (végre) akkor megkérdezte, hogy nem írnák-e egy beszámolót a táborról, és megkérdezte, hogy nem teher ez nekem. Én ezt nemhogy tehernek, hanem megtisztelésnek vettem. Így hát elfogadtam. Ezután búcsút vettünk a többiektől is és leszálltak, még megvárták, míg elindul a vonat, de persze ilyen búcsúzkodásokkor mindig lassabban telik az idő. Vagy tényleg nem akart a vonat elindulni, hogy egy kicsit még érezzük a tábor hangulatát? Ezt mi nem tudhatjuk. Miután leszálltak én és az öcsém tovább mentünk így a tábor további útját nem tudom közvetíteni. De remélem az is olyan jó volt, mint a tábor vagy az utazás hangulata.

De menjünk vissza az elejére!

Táborhelyünk a patinás meszleni parókia, háttérben a Türelmi Rendelet után épült templommal.

Egyszer egy hétköznapinak mondható napon gondolkodtam, hogy ez a nap milyen unalmas, de sebaj holnap után ilyenkor a Csernyeiekkel együtt leszek. Így is volt, de most megint itt ülök egy hétköznapinak mondható napon. Amilyen lassan jött olyan gyorsan elment! De hogy milyen volt a tábor? Elég lenne csak annyit mondani, hogy sajnálhatja az, aki nem jött el. Véleményem szerint jó volt a hangulat is és a szervezés is.

Mi a Csernyeiekkel a Szombathelyre menő vonaton találkoztunk Székesfehérváron. Ez odafelé utazásról nem lehet olyan sokat mondani mindenki elég fáradt volt. A vonaton történt meg a csapatok beosztása (takarításhoz, terítéshez, és a versenyhez). Ez is jó volt, ugyanis azokkal voltunk egy csoportba, akik a barátaink. Megérkeztünk Szombathelyre. Itt megnéztük a város nevezetességeit. Először is kimentünk a vasútállomásról és megtekintettük a város volt villamosát. Ugyanis Szombathelyen volt villamos de már megszűnt. Ezután a város múzeumát, de csak kívülről ugyanis hétfő volt és ekkor nincsenek nyitva a múzeumok. Ezután a város főterére mentünk, ami piactér és kivégzőtér is volt. De ez utóbbinak nyomai már nem látszódnak. Most már egy kedves maximum háromszintes házakkal körülvett ma is piactérnek használt terület. Itt kaptunk egy másfél órás kimenőt, ami, persze nem tűnt olyan hosszúnak.

Ezután megnéztük Szombathely római maradványait: Savária romjait és a borostyán utat. De ezek előtt megnéztük a Szombathelyi székesegyházat és az Evangélikus templomot.

Ami nevezetesség mellet csak elhaladtunk vagy csak meg lett említve azok a következők:

Zsinagóga, városháza, Berzseny Dániel író szobra, a Művészeti Múzeum. Ezután indultunk el Meszlenbe. Ott már nem igazán volt kötött program. Elfoglaltuk a helyünket. A házban volt egy kis konyha egy fürdőszoba két szoba (egy fiú és egy lány szoba) és egy kisebb helység itt is kellett négy-öt fiúnak aludni, mert kicsinek bizonyult a szobánk. Eztán fiuk néhányan fociztunk. Többek között ezért nem tudom, hogy mit csináltak a többiek a helyük elfoglalása után.

Gondolom az egyes csoport megterített vacsorához, mert ezután vacsora volt a falu művelődési házában. Hogy szavamat ne kavarjam össze (és másokat se) mi a Meszleni Evangélikus parókián aludtunk. A vacsora után volt egy áhítat még az ebédlőben (művelődési házban) és visszamentünk a szálláshelyünkre. Takarodó elvileg 22:00-kor volt de ez főleg a fürdések miatt kitolódtak 23 utánig is. Ez volt hétfőn.

Kedd: Sajnos az ébresztés, ami 7. 00-kor volt pontosan jött nem úgy, mint a takarodó. 7.30-kor a templomba volt egy áhítat az aznapi igéről. Fél órával később mentünk hogy elmulasszuk reggeli éhségünket. A reggeli után számomra sokat mondó és érdekes előadást halhattunk: Mi az egyház címmel. Ezután kisebb beszélgetések voltak az előadásokról. Utána hogy a beszélgetésben kialakult éhínségünket enyhítsük ebédelni mentünk. A nap a tegnapihoz hasonlóan városnézéssel folytatódott.

Most az Alpokalja másik szép középkori kisvárosába mentünk: Kőszegre. Itt természetesen megnéztük a várat, de menjünk sorba. Először is az itteni katolikus templomot néztük meg, ami hasonló stílusban épült, mint a Szombathelyi Evangélikus templom, sőt, ugyan azaz ember tervezte. Utána áthaladtunk a városkapun majd a várkapun. Itt megnéztük a várban lévő fegyver és városmúzeumot. Nagyon érdekes volt. Még a várban felmentünk a toronyba és onnan néztünk szerte-szét. Alattunk volt az egész város. Ott hever a lábainknál. És ott voltunk azon ritka várak egyikében, amit a török nem tudott bevenni. Kimenvén a várból ismét szabadidőt kaptunk. Két órát.

Ezután elindultunk a Kőszegi Evangélikus templom felé. Az itteni lelkész elmondott minden fontosabb dolgot a templomról, de sajnos nem tudtunk körülnézni, mivel sietni kellett a buszhoz. Ezzel indultunk vissza Meszlenbe, ám a busz csak a szomszédos faluig ment (ezt mi tudtuk). Mondhatjuk, hogy innen úgy ment mindenki vissza Meszlenbe ahogy akart. Bár volt egy biztos pont ugyanis a meszleni felügyelő később jött (illetve ment) a többiekért egy furgonnal. De mindenki elindult és meg is érkezett. Valaki futott a kerteken át torony iránt. Valaki a biztosabb terepű úton futott illetve sétált valaki stoppal ért célba valaki pedig várta a furgont, de mindenki megérkezett. Ezután vacsoráztunk és volt 20.00-kor egy esti elcsendesedés. A takarodó az előző napéhoz hasonlóan történt és a felkelés is.
Szerda: a délelőtt ugyan úgy telt, mint az előző napon, lelki programok. Vagyis nem volt teljesen ugyan olyan, mert ezen a napon sajnos reggel esett az eső, de csak reggel. Délután volt egy összetett vetélkedő. Mivel a héten Máté 26, 27, és 28-at kellet olvasni ebből volt a vetélkedő első rész. A második pedig egy falu illetve város (Szombathely, Kőszeg) ismereti verseny volt. A harmadik rész pedig még a tábor elején kezdődött. Mindenki kapott egy bibliai nevet és erről a személyről kellett minél többet megtudnia. Különben ez a verseny is csoportos volt.

A verseny előtt még néhányan tüzet raktunk ugyanis kecskét sütöttünk este. Egy bácsi hozott egy egész kecskét. Nagyon finomra sikerült. Ekkor ott voltak a Meszleni ifisek részben bánatunkra, ugyanis akadt egy kisebb összetűzés köztünk és köztük, de csak szóban, de így is elég furcsa volt, hogy ők ifiseknek vallják magukat, mert egy ilyen csendesnaphoz (meg a hétköznapi élethez) mérve elég durva volt. Ráadásul olyan gyerekes dolgon húzták fel magukat. De ezt hagyjuk. Ez se tudta beárnyékolni hangulatilag a tábor további óráit.

Németh László a társgyülekezet presbitere a nekünk ajándékozott nagylelkű ajándékával

Ezen a napon, mivel utolsó nap az esti áhítat hosszabb volt ugyanis a konfirmandusok passióolvasást tartottak. És ami az utolsó nap számlájára írható, hogy a takarodó is egy órával később volt. De azért izgultunk is ezen a napon. Ugyanis egy kisebb baleset folytán az egyikünk elájult, de ezt is sikerült megoldani. Habár egész éjjel izgultunk.

Csütörtök: Jaj ne ma indulunk haza. Gondoltam magamba, amikor felébredtem reggel. Ezen a napon áhítat helyett úrvacsorás Istentisztelet volt. A 17. számú liturgia szerint ment. Nagyon szép volt. Istentisztelet után közös erővel kitakarítottunk és egyéni erővel megebédeltünk. A busz sajnos hamar ott volt a ház előtt, bepakoltunk és indultunk Kőszeg felé.

Csoportunk a tábort záró istentisztelet után

 A busz megérkezése és a vonat indulása között volt egy óra szabadidő. Felszálltunk a vonatra. Egyszer csak a kocsi hirtelen megrándult és halk nyikorgó hanggal elindultunk szép lassan…

Ez utazásról nem is érdemes, vagy inkább nem is lehet beszélni, ez mindenkinek a személyes élménye. Nekem egy utolsó esély volt hogy beszélgessek a barátaimmal és a Csernyeiekkel és kicsit, eltereljem a gondolataimat a hétköznapok gondjairól.

Bence Domonkos