2004. Február

Tartalom
Megújult hit megújított istentisztelet
Lelkészi jelentés a 2003. évről

Megújult hit, megújított istentisztelet

Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlö­löm én, terhemre vannak, fáraszt elvi­selni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, elta­karom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől go­nosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igaz­ságra, térítsétek jó útra az erőszakosko­dót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét! Ézsaiás 1, 12-17

Keresztyén Gyülekezet!
Nem könnyű megszólalni ilyen mon­datok után. Egyrészről a rossz híreket sem szívesen közvetíti az ember, más­részről elég sok durva hangot hallunk nap, mint nap a köz­beszédben. Az ut­cákon, a filmek­ben, sok esetben még gyermekeink szájá­ból is durvaság árad. Most, ha nem is szitkozódást hallot­tunk, de annyira szokatlanul kemény ez a beszéd, hogy szinte már annak hang­zik. Őszintén megvallom most e na­gyobb közösség előtt. Kezdő lelkész­ként féltem felol­vasni az ehhez hasonló kemény próféci­ákat. Féltem. Mi törté­nik akkor, ha valaki oly nagyon ma­gára veszi az elhangzottakat és attól kezdve még templomba sem jár el? Ilyen ese­tekben gyorsan elhadartam az igét és rögtön hárítani kezdtem a dolgokat. Mondván: talán ez nem teljesen ránk vonatkozik. Ma már másként látok mindent. Isten igéje ez is. Ha megpró­bálnám elvenni az élét, Isten hatalmát próbálnám elrejteni, az Ő tekintélyét csorbítanám meg az ige hallgatói előtt. Isten igéje, főként az ítéletet hirdető ke­mény törvénye, olyan, mint egy éles kard, mint a se­bész szikéje. Az a fel­adata, hogy se­bet ejtsen. De, más idő­ben, más lé­lekkel hallgatva vigasztaló beszéd is le­het, akár még ugyanaz a mondat is. Erről vall a sokat szenvedett Jób is: (5.18) Mert ő megsebez, de be is kötöz, össze­zúz, de keze meg is gyógyít.
Miként lehet ez a kemény ítélethir­de­tés a mi vigasztalásunkra? Re­ménység szerint a végén majd kide­rül.

Előbb azonban néhány mondatot szólnom kell azokról is, akik talán a hoz­zánk hasonló riadtsággal legelő­ször hall­gatták e beszédet. Az itt megszólaló Ézsaiás kortársai egy nyugodt, békés kor vége tájékán él­tek. A béke áldásait és a jó kereske­delmi lehetőségeket né­hányan ügye­sen kihasználták és meg­gazdagod­tak. De a gazdagságra szert tevő elit, amint az oly gyakran megtör­tént már az emberiség történetében érzé­ketlen maradt a nálánál szegényebb réte­gek gondjaira. Ez a viszonylagos jólét azért mindenki számára hozott ál­dást. A nép békében élt és szabadon gyakorol­ta hitét.

Az emberek templomba jártak, tisz­telték Istenüket az ak­kor szokásos mó­don. Mi lehet akkor itt a baj? Miért nem tet­szik az Istennek az emberek odaadó buz­gósága?
Nem szeretem, ha minden igema­gya­rázat Ádámnál, Évánál kezdődik, de hogy a bajok okára fény derüljön, ez egyszer ezt mégis meg kell vizs­gálnunk azokat az időket. Amíg az ember Isten­nel járt, a boldog édeni kertben, nem volt szükség külön is­tentiszteletekre, hi­szen a találkozás közvetlen, spontán volt. Minden úgy működött, mint egy jó barátságban. Az Úr ott járt a kertben szellős al­ko­nyatkor, a Teremtő és te­remtmény ba­ráti viszonyban voltak egymással. Nem kellet üzengetni egy­másnak, külön közvetítőkre sem volt szükség, sőt udvariassági kö­röket sem futottak az Isten előtt. Legalábbis én ezt így képzelem. De a bűneset óta, mi­kortól megszűnt ez a baráti vi­szony. Kain és Ábel is az Isten színétől távol, az édentől távol elkezd az isten­tiszte­let­nek egy sajátos áldozati formáján gondolkodni.
Sőt, amikor az ember bűnében már a gyilkosságtól sem riadt vissza, elkezd­ték kétségbeesetten keresni az Istent. Így olvassuk 1Móz 4. könyvé­nek vé­gén: Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.
Magyarán, attól kezdve imádkoz­tak. Látjuk tehát, a bűneset óta be­szél Szentírásunk az istentisztelet különféle formáiról.
S miképpen a bűneset óta semmi­lyen emberi cselekmény nem tökéle­tes, úgy az isten­tiszteletünk sem az. Időről időre meg kell vizsgálni, ki mi­ként éli meg és ünnepli hitét. Itt, eb­ben az igében Isten haragvó hangja mondja ki: az isten­tisztelet hamis. Bűn és ünneplés össze­keveredett. Idézem: „ki kívánja tőletek, hogy el­jöjjetek, hogy megjelenjetek előttem és tapossátok ud­varomat.”
Tovább már nem kerülgethetem a kellemetlen kér­dés megválaszolását. Halottuk mi történt egykor, miért van szükség istentiszteletre. De meg kell válaszolnunk egy még fontosabb kér­dést is: én mi­ért veszek részt az is­ten­tiszteleten? Erre a kérdésre annyi vá­lasz adható, ahány ember csak ül a temp­lomban.
Van, aki azért jár, mert muszáj neki. Szüksége van bizo­nyos számú temp­lomlátogatás igazolása a konfirmáció­jához. Van, aki szívének mélységes bánatát, gyászát hozta el ide, mások meghallgatott imád­ságukat köszönik meg. Sokan ké­résekkel jönnek ide az Úr házába. Mások Isten nevét áldani, dicsőíteni jönnek az ő Fiá­ban, Jézus Krisztusban kapott új életért, a bűnbo­csánatért. Abban, ki adott jó fe­leletet a feltett kérdésre - „miért vagyok itt” -, abban csak egyedül Isten jo­gosult dönteni.

De van itt egy az előzőnél még fonto­sabb kérdés is: ho­gyan ünnep­lem az is­tentiszteletet?

Ebben az igében Isten kemény hangja azért csattan fel, mert elége­det­len a képmutató, lélek nélküli ün­neplések és istentiszteletekkel szem­ben. Ez az ige nekünk is szól!

Isten ma is változtatásra szólít fel bennünket, mert nép­ének körében idő­ről időre meg­feledkeznek a tanítá­sáról, ar­ról, amit Jé­zus Jákób kútjánál a Samáriai asszony­nak mon­dott; Jn 4, 24. „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélek­ben és igazságban kell imádniuk.” Az Isten lé­lek ezért nem sza­bad őt csupán kényszerből, meg­szokásból, vagy ha­gyo­mány­tisztelet­ből szolgálni. Neki a teljes ember kell, s nem csupán néhány nap, néhány óra az éle­tünkből. A teljes oda­szánást nem lehet megváltani vallásos csele­kedetekkel. Ez a fő baja Istennek imádságainkkal is. Lehetséges, fá­rasztja már Őt imáink egyhangú­sága. Tudjuk–e még szívünk teljes oda­adá­sával elmondani a Miatyánkot? Meg­vallani apostolokkal egyező hitünket? Legtöbb imánkban nem tu­dunk mást, mint pa­naszkodni és kérni. Hátát adni, köszöne­tet mondani gyak­ran elfelej­tünk. A di­csőítéshez pedig lehet, nincs elég bátor­ságunk. Sőt, még az is meg­eshet, soha nem is halottunk róla, így is lehetne az Istent, magasztalni. Fé­lek, gyermeki cipő­ben jár hitünk, ahogy a költő is panaszolja: „szeret­ném az Istent nagyo­san dicsérni, de én még csak kis­gyermek va­gyok, most kezdek élni”. Helyesen imád­kozni, Istent dicső­í­teni, még a bajok esetén, a leg­na­gyobb megpró­báltatá­sok kö­zött is lehet. Magasztalhatjuk Jézust a ne­künk adott szenve­dése­kért. S mi­ért kellene, miért lehetne így ten­nünk? Azért, mert hisszük, sőt szi­lárdan meg vagyunk győ­ződve arról, hogy még a nyo­morúságunk is, azok a nemsze­re­tem napok is szépen bele si­mulnak Isten embert mentő ter­vébe. Azért, mert látjuk, mid ez hozzá segít az igazi bűn­bánathoz, Isten igazi megismeré­séhez a megtéréshez.

Mi közünk van az itt kritizált áldozati rendszerhez? Már nem bégetnek bir­kák a templomudvaron, nem áldoznak még gerle fiókákat sem, mint ahogy Jézus szülei tették azt a jeru­zsálemi templom­ban. Az áldozatok rendszere nem csak Iz­rael vallásos életében mű­ködött, hanem ennek letisztult for­má­ját ma is gyako­roljuk, az adományok az egyház fenntar­tói járulék, a persely­pénz, társadalmi munkák és az egyéb fel­ajánlások formájában. Az ál­dozat, amint nevének csen­gése is árulko­dik róla, nem mindig könnyen teljesít­hető. De mégis, ha teljesítettük, azzal a ve­széllyel járhat, hogy telje­sí­tése esetén az ember megelégedetten hátradől és az Isten­nel való kapcso­latát, rende­zettnek tartja. Sőt, még el­bizako­dottá is te­heti az embert, és így könnyen le­nézhet máso­kat. Volt rá már példa. Jézus maga is helyteleníti az ilyen gya­korlatot. A fari­zeus és a vámszedő példájában mutat rá a val­lásos élet ilyen veszélyeire. Lk. 18.11. „A fari­zeus meg­állt, és így imád­ko­zott magá­ban: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember; rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök két­szer egy hé­ten, tizedet adok min­den­ből, amit szerzek.” 

Mielőtt összegzzük gon­dolatainkat, szeretnék egy utolsó pél­dával élni. Biztosan értesültek róla már a Testvé­rek, Egy­házunk erre hivatott vezetői az istentisz­teleti életünk meg­újításán fá­radoznak. A Székesfehérvári Orszá­gos Evangé­li­kus Találkozó záró isten­tiszteletén részt vehettek benne és a békéscsabai püspökiktatás közvetí­tése során, láthattak is va­lamit e ter­vekből.

Nem titkolom el óriási vele kapcso­la­tosan a vita. Az embe­rek egy része a magyar evangélikus hagyományok­tól ide­gen­nek tartja a változtatásokat. A fő vád vele kapcsolat­ban az, hogy e rend nagyon hasonlít a katolikus for­mákhoz. Az In­ternet egyik levelező vitafó­rumán már közel 100 levél szüle­tett, e témá­ban. Sokan árulást emle­getnek és az egy­háztól, istentiszte­lettől való távolma­radással fenyege­tőznek. A vál­tozást szorgalmazók azt mondják: nem a for­mákban van a lé­nyeg, hanem az élő ele­ven Krisztus­hitben. S, ha a krisztushoz való kötő­désem erős, ak­kor már másod­lagos, milyen formá­ban élem meg hitem. Más érveket is le­hetne hozni mellette és ellene. Ha va­laki kíváncsi rá, a kö­zelben a székes­fehérvári gyülekezet­ben bárki maga is átélheti, sőt véle­ményt alkothat róla. Ott minden va­sárnap, ilyen új for­má­ban gyakorolják az istentiszteletet.

Nekem van, ami szimpatikus a ter­vezett változtatásokban, van, ami ke­vésbé. Bárhogy is alakuljon a terve­zett rend sorsa, egy jelentős haszna min­den tekintetben van ennek az új rend­nek. Egész egyházunkban elin­díthat egy párbeszé­det, ebben min­denki vé­gig gondolhatja az eddigiek során mennyire volt tudatos Istenre fi­gye­lése. Jelen vagyunk -e ott lélek­ben, imádjuk -e őt lélekben és igaz­ságban Istent, mi­ként ő azt elvárja tő­lünk? Nem váltak–e az is­mert, meg­szo­kott formák egyhangúvá és unal­massá számunkra az is­ten­tisztelet alatt és annak menetében? Sajnos tu­dok rá pél­dával szol­gálni, hogy voltak embe­rek, még akár presbiterek is, akik csak a prédikációra mentek be az istentisz­teletre: mondván, a többit úgy is is­merjük, és csak a prédikáció a lé­nye­ges.

Nos, remélem a tervezetet összeál­lítók, kicsit türelemmel lesznek, és ta­lán nem fogják már 2005 adventjától kötele­zően bevezetni. Hagy­nak még időt nekünk is gondolkodni, és vé­le­ményt alkotni róla. Akkor talán az ere­deti szándék szerint bizonnyal több ál­dás terem majd az újon is. Talán ak­kor sike­rül majd több testvért az úrva­csora asztal köré is hí­vogatni, ahogy ezt sze­retnék elérni. Így a közös gon­dol­kodás talán csak a régi rossz „ó hit” elveszí­tésével jár és valóban újat ad. A régi rossz hitért, vallásos hiedelme­kért nem kár. Nem kár a megszoká­sokért, a „hazug, kényszerből megho­zott áldo­zato­kért”. A bűnnel vegyített ünneplé­sekért. A teljes lelki meg­úju­láshoz bi­zony el kell dobni a régi man­kókat. Meg kell ta­nulnunk járni. Fele­lősen kell megélnünk hitünket, lélekkel kell ün­nepelnünk. De még ez sem elég: is­tentiszte­letté tenni egész éle­tün­ket. Ne bántson tehát az ige ke­mény hangja. Is­ten szól, beszélgetést kezdeményez ve­lünk, és ez jó. Jobb mintha hall­gatna, mintha már teljesen lemondott volna ró­lunk. Isten éltető haragja nem csak a helytelen, rossz gya­korlatot ki­fogásolja, hanem meg­válto­zásra, megtérésre bíztat. Azt akarja elérni nálunk, hogy az isten­tiszteletünk ne le­gyen hamis bizton­ságot adó elbizako­dottság. Sze­retné, ha nem je­lentene áldozatot akaratá­nak megfelelően élni. Arra is fel­szólítja övéit, hogy ne legyen ál­dozat segíteni a rászoruló­kon. Így lehet meg­újított életünk, igazi Istent magasztaló di­cső­í­tés.

Ámen.

Szarka István

Lelkészi jelentés a 2003. évről

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” 1 Sám. 16,7

A kazuális szolgálatok számokban

-           Keresztelő: 21 fő, 16 gyermek, 5 felnőtt.

-           Temetések: 32 fő.

-           Esküvő: 10 pár

-           Családlátogatás: 107 alkalommal.

A látogatások száma csekély javulást mutat az előző évekhez képest (86 alka­lom). Ami még a számok növekedésénél is fontosabb talán, hogy e családlátoga­tások során elju­tottunk a Bakonycsernye területén kívül eső bodajki és a mecsértelepi szórványainkba is. A sta­tisztika szép eredményeit némiképpen rontja, hogy több alkalommal ugyanazon családokat látogattuk meg. Minden bi­zonnyal sok olyan család is lenne, akik igényelnék a látogatást, de még nem ju­tottunk el hozzájuk. Minden alkalommal hálás vagyok, ha jelzik számunkra a lá­togatási igényt, akár kórházi betegláto­gatásról, akár családlátogatásról van szó. A látogatásaink számának radikális emelését sajnos nem tudom ígérni. En­nek határt szabnak az esti gyülekezeti alkalmaink, a téli időben hetente három bibliaóra és a két énekkari próba, a csa­ládok többsége szintúgy csak este ér rá. Természetesen nem csak a mi látogatá­sainkat kell megemlíteni, tudom gyüle­kezetünk területén több krisztusi lelkü­lettel megáldott, Testvér él, akik a bibliai ta­nítás szerint, többnyire párosával végzik a látogatási szolgálatot.

Ezúton mondok köszönetet ezért az áldo­zatos szolgálatukért és báto­rítom a többi test­vért is, kapcsolódjanak be ebbe a szép szol­gálatba. E tekintetben is igaz a tanítás: „Na­gyobb boldogság adni, mint kapni” Ap Csel 20,35 Karácsonyi látogatási akciónk során 120 idős testvérünket látogattunk meg kará­csony kö­zeledtével, a mintegy 15 önkéntes segítő munkatársunkkal.

Kórházlátogatások

Több kórházban (Mór, Csákvár, Szé­kesfe­hérvár) végeztünk látogatásokat. 13 személyt kerestünk fel az év folyamán. Az év végi, szo­kásos karácsonyi látoga­tásunk előkészülete során gyülekezeti ifjúságukkal készítettük el a csomago­kat, többen az igés lapok elkészíté­sében is segítettek. Ez alkalom során több mint nyolcvan főhöz jutottunk el, négy kór­házi osztályon tartottunk rövid igema­gyarázatot, két helyen úrvacsorával is élt (6 fő).  

Lelkipásztori beszélgetéseket

51 al­kalommal a temetési és a keresztelési szolgálatok kapcsán, 30 alkalommal más esetben folytattunk. Jegyes oktatásokat majd minden pár esetében három alka­lommal tar­tottunk.  Házi betegúrvacsora 4 alkalommal volt.

Az istentiszteleti életről

Vasárnapi és ünnepi istentisztelet 115 al­kalommal ünnepeltünk együtt, a nagy­ünnepe­ket nem számítva, gyülekezeti lélekszámunk 10%-ának látogatottságá­ban

Bakonycsernyén és Súron hetente egy-egy, Ácsteszéren és Bodajkon havonta a hó­nap első vasárnapján. 

Egyéb istentiszteletek és szolgálatok

Óvodásaink számára játékos isten­tisztelet minden pénteken délelőtt tar­tunk Szarka Éva lelkésznő vezetésével.

Szabó Ferenc és Szabóné Nyitrai Márta lelkészavatása és a hozzá kap­csolódó ven­déglátás június 5-én kiemel­kedően fontos eseménye volt gyüleke­zetünknek.

 Ifjúsági istentisztelet 2 alka­lommal volt, ta­vasszal és böjtben, Fűke Szabolcs és a „Tá­gas tér” együttes, va­lamint Ifjúsági énekka­runk szolgálataival.

 Aranykonfirmáció május 30-31-én volt, szeretetvendégséggel egybekötve.

Az ősz során a Szlovák Nemzetiségi Kultu­rális Központ ünnepélyes átadásán szolgál­tam.December 4-én a bányász emlékpark meg­áldásában vettem részt, a ren­dez­vényhez hálaadó istentiszte­let kapcsoló­dott, melynek gyüle­kezetünk adott ott­hont.

Ökumenikus alkalmak gyüle­keze­tünk­ben és az országos egyházunk küldetésé­ben

Az ökumenikus imahéten re­formátus, kato­likus, pünkösdi, baptista, őskeresz­tyén ima­há­zakban, templomokban szol­gál­tunk, a nyolc nap alatt: Súron, Bakonycsernyén és Csetényben, össze­sen 9 alkalommal. Női missziói imanap és szeretetven­dégség már­cius 22-én. Részvé­tel az Evangelischer Bund (Evangélikus Szövetség) tavaszi bécsi és az őszi rastedei gyűlé­sein.

Augusztus 20-án Szilsárkány­ban öku­meni­kus istentisztelet, zászló és címer megáldá­sán vettem részt.

Előadások

„Mindennapi tudomány” cím­mel előadásso­ro­zatot szervez­tünk két részben. Az első so­ro­zatot a tavaszi időszakban, (böjtben) a test, lélek, szellem harmóniájáról, az ag­resszióról, a család szerepéről, konflik­tuske­zelésről hall­gattunk előadásokat. Az előadások második részére ádvent­ben került sor.

Nagy érdeklődésnek ör­vendett a Biblia évében vallástörténeti összehasonlításban megtartott előadás. Dr. Szentpéteri Péter: Szentírás a köny­vek könyve. A második ilyen alkalom­mal Péter Attila a hit ószövetségi to­vább adásának módozatait mutatta be szá­munkra, „Ha majd megkérdez gyerme­ked” című előadásában. Ebben kiválóan rámutatott mai hitgyakorlatunk gyengé­ire is.

Örömünkre a készülőben lévő súri gyüleke­zeti termünkben is halhattunk két remek elő­adást, az istentiszteletek liturgiájának változá­saival kapcsolatban Fehér Károly nyugalma­zott lelkész-esperestől és Hittudományi Egyetemünk rektorától, Dr. Szabó Lajostól, aki a hétköznapjain­kon is megszólaló ige sze­re­péről beszélt, szintén a Biblia évének össze­függésé­ben.

Táborok, kirándulások

Konfirmandus tábor a nagyhéten Meszlenben volt 30 fővel.  Hittan tábor Nagyvelegen: 85 fővel június 16-21-ig. Nagy­táborban előadást tartottam a rend témakör­ében, Csákváron szeretetven­dégségen a családról. A család, mint lelki életünk gyakor­lásának színtere. Szarka Éva lelkésznő Nagyvelegen, Csákváron szolgált igehirdeté­sekkel. Presbitereink öntevékenyen megszer­vezték a nyári cserkeszőlői kirándulást, mely­nek élmé­nyei egész családunkban máig ele­venen élnek.

Énekkari munka

Próbák heti egy alkalommal történtek, va­lamint a fellépések előtt igény szerint. Örö­münkre az elmúlt év során mindkét énekka­runk bemutatkozhatott nyilvános fellépéseken és istentiszteleti szolgálato­kon. Nagy énekka­runk szolgált a nagy­csütörtöki, a reformációi és a szentesti, istentiszteleteken, a megyei énekkari ta­lálkozón, az öregek karácsonyán.  Számtalan gyülekezeti megmozdulás­ban, lá­togatásban segítettek. Az év végén hagyo­mányos vendégségük alkalmával értékelték munkájukat.

A 2002. februárja óta működő ifjúsági énekkarunk, a lelkészavatási ünnepün­kön, a tanévnyitó és ifjúsági istentiszte­leteken, vala­mint az épülő súri gyüleke­zeti központunk esti szeretetvendégsé­gén szolgált. 

Bibliaórák, hitoktatás

A Bibliaórák alkalmai heti három al­kalom­mal adnak lehetőséget a Szentírás egy-egy könyvének alaposabb megisme­résére, vagy egyházunk tanításában való elmélyedésre.

Az óvodákban heti 4 órában, az isko­lában heti 7 órában, a gyülekezet és a falu területén heti 5 órában két pedagó­gus, két lelkész, egy gyülekezeti mun­katárs tartja a hitoktatások al­kalmait. Ezúton is köszönöm segítőink e téren végzett áldozatos munkáját.

Szociális munka

Az ősz során meghirdetett szociális mun­kacsoport, sajnos főként a munkára jelent­kező testvérek betegségei miatt nem tudott elindulni.

Médiamunka

Gyülekezeti hírlevelünk 4 alkalommal jelent meg, házilagos kivitelezésben 6-8 oldalas terjedelemben, átlagosan 350 példányban fo­gyott el. Presbitériumunk határozatot hozott havonta egy istentisztelet kép és hang­anya­gának rögzítéséről. Célunk a helyi kábeltele­vízión történő közzététel. Kö­szönjük az Ön­kormányzatnak, hogy né­hány esetben hoz­zájárult a felvételek le­adásához. Kérjük, le­hetőségük szerint segítsék a további anyagok közzétételét is.

Külkapcsolataink

Az elmúlt nyár során, amint arról már Evangélikus Hírlevelünkből érte­sülhettek, Finnországban jártunk. A nivalai gyülekezet presbitériumával való talál­kozás során kiérté­keltük a 10 éves múltra visszatekintő kap­cso­latainkat. Vendéglátóink részéről meg­fogal­mazódott az igény a két presbitérium szoro­sabb együttműködésére. Ennek ér­deké­ben szívesen találkoznának velünk a 2004-es év során. Február végén Martti Viljenen lel­kész úr is látogat el hozzánk. Tavasztól két diakóniát tanuló fiatal segíti majd a gyüleke­zetünk diakóniai munkáját.

Felújításaink

Az előző munkaévben jelentős felújí­tások történtek gyülekezetünkben. A gyülekezeti házban tisztasági meszelés és mázolás, nyí­lászá­rók és a padló má­zolása. Mindez csak az anyagköltség erejéig terhelte a gyüleke­zetet. A kivite­lezést Csernyin Sándor fel­ügyelő és Brayer János polgári szolgálatos vé­gezte. Egyéb festési, meszelési munká­lato­kat végzett továbbá a fent nevezett páros a parókia kazánházában, önálló munkában polgári szol­gálatosunk a templom parkjá­ban. A nyár során a pa­rókia nyílászáróinak cseréje befejező­dött a szakirányú munkákat Far­kas Sándor irányításával vé­geztük el. Családunk és gyüle­kezetünk ne­vében minden se­gítő­nek köszö­nöm a társadalmi munkát.

Az óvodai udvari játékok egy részé­nek el­készüléséhez sok testvérünk nyújtott segítő kezet. A társadalmi mun­kákat Benis János szervezte és a lelkes fel­ajánlások fogyatkozá­sával sok eset­ben, egyedül fejezte be. Kö­szönet az ő, és a segítségben közreműködő szülők felé! Az alábbi­akban a teljesség igé­nyére törekedve az ön­zetlen se­gítség nyújtó­ink nevét feltétlen meg kí­vánom említeni. Pác­ser Imre nagypapa ácsmunkák és irányí­tás, Szaczker Antal és a FOCUSZ építőipari KFT, a fele­lős kivitelezői munkáért, Varga Jenő vállalkozó, gépi föld­munka.

További segítőink: VADEX fa­üzem, Fehérvárcsurgói ho­mok­bánya üzem.

Köszönet mondunk minden munkatár­sunk­nak, különösen is lelkésztár­saimnak Völgyes Pál nyugal­ma­zott lel­késztestvérem­nek, aki kivétel nél­kül minden felkéré­semre igent tudott mon­dani és segí­tette mun­kánkat. Az Úr Jézus fordítsa áldó szere­tetét az ő életére és adjon te­herté­te­leiben erőt, gyermeke szá­mára gyógyulást.

Köszönöm el­nöktár­samnak Csernyin Sán­dor felügyelő úr­nak, hogy tudásával, jó­zanul megfontolt hitével egész éven át segítette szol­gá­lata­inkat.

Egész gyüleke­ze­tünk nevé­ben megkö­szö­nöm azon asszony­testvére­ink­nek, szintén ön­zet­len se­gítségét, akik gyer­mekeink fel­ügye­letét vállalták, miköz­ben fele­ségemmel együtt mindketten gyülekezeti szolgálatot vé­geztünk.

Szarka István lelkész